Vállalati online marketing képzés-workshop

tantermi felnőttképzés cégre szabott megoldásokkal

Mutasd a részleteket!

Egész napos vállalati online marketing tantermi képzés-workshop kezdő, vagy újrakezdő csoportoknak hivatalos felnőttképzés keretében

Egy cég akkor igazán erős, mikor viszonylag egységes és magabiztos tudásszinttel rendelkeznek a munkavállalói. Ehhez viszont az kell, hogy olyan online marketing tudást kapjanak, ami alapos, lényegre törő és jól használható a gyakorlatban. Ezt a 3-ast követem én is az oktatásaim során.

A céged sikerének a kulcsa az online marketing tudás kiépítése és fejlesztése

A munkatársaidnak meg kell érteniük, hogy miért fontos az online marketing és adott területen hogyan tudnak eredményeket elérni. Amint azonosulnak a gondolkodásmóddal, már sokkal inkább magukénak érzik a cég termékeit, vagy szolgáltatásait, hiszen látják majd a sikerhez vezető utat.

Ma már egy cég sem élhet online marketing nélkül!

A világ eszméletlen rohamban fejlődik, így aki most kezd el online hirdetésekben gondolkodni, annak fel kell kötnie a gatyáját. De ez nem azt jelenti, hogy bele se kezdj, hanem arra célzok, hogy ma már sokkal nehezebb helyzetben van egy friss hirdető, mint aki már min. 2-3 éve tudatosan építkezik. Nincs idő gondolkodni, ezért a következő lépésnek egyértelműnek kell lennie:

  • Ha vannak junior marketingeseid: fejleszd őket
  • Ha nincsenek marketingeseid: képezz ki egy csapatot
  • Ha külsősekkel dolgozol: itt az ideje, hogy a kollégáid is megértsék az online marketinget, hogy az ügynökségekkel egy nyelvet beszélhessenek

Egyik kiemelt referencia:
TMX Mobile Solution Szerviz Kft.

A TMX Közép-Európa dinamikusan fejlődő szervize. Komplex after sales és IT szolgáltatást nyújtanak a telekommunikációs és IT piac szereplőinek. 2020 tavaszán jártam náluk és a cég nagyságát szemléltetve az akkori évet ~13 Milliárd Ft nettó forgalommal zárták.

"Jánost felkértem egy kétnapos online marketing képzésre a kollégáim számára, akik folyamatosan a cégünk weboldalait fejlesztik és közösségi oldalait kezelik. Mérnöki végzettsége okán nem marketinges gondolkodásmóddal közelített a témákhoz, hanem online marketing vénával rendelkező informatikusként. Véleményem szerint ez kulcskérdés, hiszen az elméleti stratégia mellett az online szoftverek egyedi igények szerint történő technikai beállításairól is beszélünk. A csapatunk azonnal használható gyakorlati tudást kapott és a saját feladataik megvalósításán keresztül tanultak és gyakoroltak a workshop során."

Online marketing oktatás a TMX részére

Gázmár Domán
Szervezetfejlesztési és HR Igazgató

Témakörök, melyeket a vállalati online marketing képzéseimen oktatok

Tedd elérhetővé kollégáidnak a céges online marketing tréninget!

A vállalati online marketing tanfolyam után (...)

  1. Nem csak elméleti, de gyakorlati megoldásokat is kapnak, amikkel együttesen magabiztosan dolgozhatnak a legfontosabb online marketing eszközökkel.
  2. Átlátják az egyes online marketing területek közötti különbséget, tudni fogják mikor mit használjanak, melyek lesznek a legeredményesebb marketing csatornák.
  3. Facebook és Google Ads hirdetési kampányokat tudnak indítani és optimalizálni.
  4. Elemezni tudják majd a hirdetések eredményeit, a weboldalad hatékonyságát, a vásárlóid legfőbb jellemzőit.
  5. Elsajátítják az online marketing gondolkodást és az összefüggéseket.
  6. Nem lesznek üresen maradt kérdéseik.
  7. Online marketing stratégiát tudnak majd alkotni.
  8. Konverzióbarát landing page és sales funnel tervezést sajátítanak el.
  9. Olyan biztos alapokhoz jutnak, amivel könnyen megértik a haladó témákat is.
  10. Bármilyen online marketinges szakemberrel egy nyelvet fognak beszélni.
Meggyőztél, megrendelem!

Mit kell tudni a céges tantermi online marketing tanfolyamról?

5-10 fős csoport

Csak egy kis létszám mellett lehet hatékony a tantermi felnőttképzés.

1 nap 1 téma

Témánként min. 1 oktatási nap szükséges ahhoz, hogy biztos alapokat tudjak adni.

Egész napos oktatás

Az oktatás 9-16 óráig tart, de addig nincs vége, míg mindenre nem adok választ.

Interaktív képzés

Nem csak leoktatom, de kérdezek is és együtt gondolkodunk a csapattal.

Nem engedem el a kezeket

A képzés után konzultáció is választható, hogy lássuk, jól használják-e a tanultakat.

Személyre szabott belső tréning

Ha cégre szabott stratégiai képzésre van szükség technikai megoldással együtt.

  HIVATALOS FELNŐTTKÉPZŐ

Az Online Marketing Wings Kft., a Pesti Megyei Kormányhivatal (felnőttképzési államigazgatási szerv) által bejegyzett Felnőttképző.
Nyilvántartási szám: B/2020/003275

Mutasd a csomagokat!


Válaszd a vállalati tantermi online marketing tréninget, ha…

A tantermi online marketing képzésen megtanulják a stratégiai gondolkodást

szeretnéd végre a cégedbe bevezetni az online marketing szintű gondolkodást.

A tantermi online marketing képzésen mindenki egyszerre tud tanulni

nem akarsz mindenkit külön képzésekre küldeni, hogy egy egységes megoldást kapj.

A tantermi online marketing képzésen megtanulják, hogy hogyan mérjék a hirdetési eredményt

stratégiai gondolkodásmód szükséges, ami csak egy belső képzésen megvalósítható.

A tantermi online marketing képzés alatt kényelmesen az irodátokban

a ti irodátokba kéred az oktatásomat, mint ha házon belül lenne megszervezve.


Ne kérd a céges tantermi online marketing workshopot, ha…

azon akarsz spórolni, hogy mindent és gyorsan leoktassak egy nap alatt.

csak egy-két kollégádnak van szüksége online marketing oktatásra.

nem tudsz biztosítani egy zavartalan és minden résztvevő számára kényelmes szobát.

már most megoldhatatlannak látod, hogy a kollégákat 1-2 napra kivedd a munkából.

Még nincs vége, ugyanis a céges tantermi képzéseim mellé van két extra ajánlatom is!


Mentorálás

A utókövetési havi tanácsadással lehetőség van technikai, mentorálási támogatásra is. A külön óradíjas online konzultációk alatt segítek, hogy az elmúlt időszakban mire jutottatok a kampányokkal, beállításokkal és milyen aktuális kérdéseitek vannak.

Nem engedem el a cég, illetve a munkatársaid kezét, így akár havi 1 óra tanácsadást is igénybe vehetsz, ha biztosra akarsz menni.


Online kedvezmény

A hallgatóknak biztosítok arra is lehetőséget, hogy visszapörgessék a gyakorlatot, illetve az élő oktatáson elhangzottakat. Nagyon sok információ elhangzik és hiába jegyzetelnek, ha a pontos lépésekre már hetek múltán is nehéz visszaemlékezni.

Ezért minden tantermi képzésemen résztvevőnek egyszeri 70%-os kedvezményt nyújtok azon online tanfolyamomból, ami(ke)t leoktattam.

Válassz egy tantermi céges online marketing tréning csomagot!

Az ajánlatkérő űrlap kitöltése után 24 órán belül felveszem veled a kapcsolatot.

NÉPSZERŰ


Start csomag

  • Alap céges vállalati online marketing tréning  Online marketing tréning
           képzések kezdőknek
  • Az alap céges vállalati online marketing tanfolyamhoz konzultáció is válaszható  opcionálisan választható
           konzultáció, tanácsadás
           kedvezményes előfizetések
  • Az alap céges vállalati online marketing tréning oktatás hivatalos felnőttképzésnek számít  hivatalos felnőttképzés
  • Az alap céges vállalati online marketing tréning oktatása magyar nyelven zajlik  magyar nyelvű oktatás
  • Az alap céges vállalati online marketing tréning visszafizetési garanciát biztosít  pénzvisszafizetési garancia

Árajánlatot kérek!


Stratégiai csomag

  • Cégre szabott vállalati online marketing tréning  cégre szabott workshop
           technikai megvalósítások
              - pl. hirdetési fiók beállítás
           stratégia tervezés
              - marketing folyamatok
              - sales funnel stb.
  • A cégre szabott online marketing workshop extrákkal is rendelhető  opcionális extrák
  • A cégre szabott online marketing tréning visszafizetési garanciát biztosít  pénzvisszafizetési garancia

Árajánlatot kérek!

Ha számodra nem megfelelő a céges tantermi képzés, pl. az ár miatt, akkor javaslom az online tanfolyamokat.

A fenti megnevezett napi díjszabások alanyi adómentes (bruttó) árak, amelyek iránymutatásként szolgálnak és nem tekintendők végső ajánlati árnak. Ezen felül nem tartalmazzák az opcionális ajánlatokat és a kiszállás díját.

Ajánlatkérés előtt olvasd át!

Érdemes figyelembe venned, hogy online marketing témakörönként ~1 naposak a tréningjeim. A tervezéshez min. 1 hónappal hamarabb tudsz oktatási igényt leadni. Tehát a gyorsan oldjuk meg és minden témát egy napon nem működik.

A kiindulás: milyen területen szeretnétek fejlődni és milyen kérdésekre keresitek a megoldást. Segítségedre lesz, hogy az egyes tanfolyamok aloldalán és a Fejezetek menüben megtalálod a tematikáimat. Egynapos céges tantermi workshopba két témakör is beleférhet, feltéve ha specifikált kérdéseitek vannak. A felnőttképzési pályázatokkal is kombatibilis vagyok.

Felnőttképzési szerződést írok veled (a céggel), vagy a munkavállalókkal (attól függ, hogy jogilag itt ki lesz a Felnőttképző). Amennyiben én leszek a Felnőttképző: hivatalos tanúsítványt tudok biztosítani és kötelező felnőttképzési adatszolgáltatást kell tennem (emiatt majd a munkavállalók személyes adatai is szükségesek).

Üzletpolitikai megfontolásból oktatással foglalkozó cégek és reklámügynökségek tantermi képzését nem tudom teljesíteni, amely érvényes az online képzéseimre is. A jelenlegi projektjeim minőségének megtartása végett csak korlátozott számú felkéréseket vállalok, így sajnos nem tudok mindenkinek segíteni. A lenti ajánlatkérés nem számít megrendelésnek, de valós adatok szükségesek.

Jelenleg nem vállalok tantermi képzéseket! Várható szabad kapacitásom 2024. szeptember. A tervezés és ajánlatkérés csak júliustól lehetséges. Megértésedet köszönöm!

Itt kérj ajánlatot vállalati online marketing tantermi képzésre!